umlogo kicsi

E-mail

UMSZKI

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum

Nemzetközi projektek

Nyomtatás E-mail

Kotka (Finnország)

Beszámoló részlet:

„2016 őszén három iskolatársammal lehetőségem nyílt kiutazni Finnországba az Erasmus+ Program keretében. Az öthetes kinn tartózkodásom alatt a szakmai tudásom gyarapítása mellett angol nyelvi és készségeimet is nagy mértékben fejlesztettem.

A Program során részt vehettünk egy finn szakközépiskola elektrotechnikai osztályának életében. Az iskolában több mint háromezer diák tanul és nagyon sokféle szakmában képzik a tanulókat. Van szakács, fodrász, pénzügyi szakember, informatikus, autószerelő és természetesen elektrotechnikus képzés is a hatalmas épület falai közt.

Szembetűnő volt, hogy kevesebb óraszámban és szerintem mégis hatékonyabban tanulnak a finn diákok. Számomra nagyon meglepő volt az is, hogy itt sokkal gyakorlatcentrikusabb az oktatás, mint nálunk, és igen fejlett technikai eszközökkel dolgoznak a diákok. Nem is iskolában, hanem szinte munkahelyen éreztem magam. Ennek nagyon örültem, mert eredetileg arra számítottam, hogy én is cégnél fogok dolgozni.

Az öthetes ciklusban különböző programok segítségével többek közt megismerkedtünk áramköri hálózatok tervezésével és megépítésével. Láttam és használtam nyomtatottáramkör-maró géptől kezdve 3D nyomtatóig mindent!

Önálló projekt keretében egy hordozható hangszórót készítettem erősítővel. A projekt végrehajtásában egy végzős diák tutorom volt, és egy mentor tanárom. Nagyszerű lehetőség és élmény volt önállóan dolgozni és sikeresen megoldani a feladatomat. Éppen ezek miatt végül örültem, hogy itt, az iskolában töltöttem a gyakorlatomat.

 Az egészséges életmódra is nagy hangsúlyt fektettem. Az iskolai menza vitamindús ebédjei (választható fogások és laktózmentes ételek is) után szabadidőnkben konditerembe és (a hagyományokhoz híven) szaunázni is jártunk, valamint nagyon sokat kirándultunk. Sikerült a fogadó ország természeti és kulturális szépségeit felfedeznem Nagyon hasznos volt, hogy az előző csoporttól a felkészítésen sok ötletet és tanácsot kaptunk ezekhez a programokhoz. Jártunk a közeli városokban és Helsinkiben is. Az egyik hétvégén kirándulást tettünk Észtországba is, áthajóztunk Tallinba…

…Úgy érzem sokat fejlődtek a kompetenciáim: főleg a szakmai, az idegen nyelvi, a kommunikációs, a problémamegoldó, a szociális és életviteli.

   Emellett büszkeség töltött el, hogy ott lehetek, de egy meglepő érzés is úrrá lett rajtam a vége felé: a honvágy…”

 Képek: