umlogo kicsi

E-mail

UMSZKI

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum

Nemzetközi projektek

Nyomtatás E-mail

Leonardo Mobilitási Projekt 2013/2014

  Iskolánk a Tempus Közalapítványhoz benyújtott pályázatával 26.556 EUR támogatást kapott külföldi szakmai gyakorlatok megvalósításához.

  Az elnyert támogatásból 2013 és 2014 októberében 8-8 tanulónk tölthetett 1 hónapot Mallorca-i munkahelyeken.

 Az Inca-ban lefolytatott gyakorlatokból szakmailag sokat profitáltak a tanulók, és emellett életre szóló élményekkel gazdagodtak.

 Szeretnénk néhány résztvevő beszámolójával és fényképeivel illusztrálni a sikeres projektet. Reméljük, hogy még sok tanulónk juthat hasonló tapasztalatokhoz, ismeretekhez és élményekhez!

 

Beszámoló

   Utunk 2013 október 22-én kezdődött. Korán reggel indultunk Londonba. Onnan másnap, azaz október 23-án mentünk tovább Mallorcára, ahonnan november 22-én este repültünk vissza Londonba, és onnan 23-án este érkeztünk Magyarországra.
   Amikor megérkeztünk Mallorcá-ra, már akkor tudtam, jó helyen vagyunk. A pálmafák, az időjárás tökéletes hangulatot adott. Az emberek barátságosak, teljesen nyugodt, családias környezetbe kerültünk. Igazából fel sem fogtam, hogy egy új környezetbe kerültem, távol hazámtól, úgy éreztem magam, mintha otthon lennék.
Igazi spanyol környezetben laktunk, szűk utcák, árnyékos házak. A bérelt lakásunk kényelmes és jól felszerelt volt.

     Három évfolyamtárssal éltem le ezt az egy hónapot. Először furcsa volt, mert csak egyiküket ismertem, ők hárman viszont elég jó barátok régebb óta, így nekem kellett inkább alkalmazkodnom, de ezzel sem volt probléma, mert az első nap mindenkivel nagyon jól összebarátkoztam, és szerintem nagyon jól meg is tanultuk, mindannyian, hogyan kell együtt élni, viszonylag ismeretlen emberekkel egy fedél alatt. Ez egy nagyon pozitív tapasztalat számomra.
     Egy társammal a partner, Ies Pau Casesnoves középiskolában dolgoztunk. Rendszergazdákként voltunk foglalkoztatva. Főleg számítógépek frissítésével és karbantartásával volt dolgunk, de emellett hangrendszereket, projektorokat és virtuális táblákat is kellett kalibrálnunk, illetve összehangolnunk egy adott hálózattal, vagy egy számítógéppel. Külön pozitív élmény volt az, hogy a főnökünk segítőkész volt, illetve még tanított is minket, ha olyan problémába ütköztünk, amivel még sosem találkoztunk.

    Magáról Mallorcáról is sok szépet lehet mesélni. Megnéztünk rengeteg szép tájat, a partot, ami számomra szintén nagy élmény volt, mivel még sosem voltam tengerparton. 
A hazaút fájdalmas volt, mert nagyon hamar sikerült beleolvadni a környezetbe, felvenni a ritmust, azt az életet.
     Összegezve ezt a rövid beszámolót, annyit mondhatok, ez tényleg egy életre szóló élmény volt. Megtanultam milyen „egyedül” élni, de ami még fontosabb, megtapasztalhattam milyen külföldön élni. Nem csalódtam. Csak pozitív oldalát láttam ennek az életformának.

Zárásként szeretném megköszönni mindenkinek, aki lehetővé tette nekünk ezt a csodás élményt, a tapasztalatszerzést, a tanulást.

Beszámoló

Munkavégzés ideje: 2012.október

 Munkavégzés helye: Servei Técnic Informátic  (Inca Baleár-szigetek, Spanyolország)

            A szakmai gyakorlatra egy informatikai boltban került sor. Számítógépek javításával, karbantartásával foglalkoztunk. A munkafolyamat minden gép esetén hibakereséssel kezdődött, majd megpróbáltunk megoldást találni rá, végül orvosolni azt. Legtöbbször alkatrészcsere, operációs rendszer újratelepítése, frissítése, vírusok irtása volt a megoldás. Kezdetben megmutatták mi, hogy zajlik az üzletben (adatok mentése, merevlemezek tesztelése, általuk használt programok kezelése), majd később önállóan végeztük ezeket. Személy szerint nekem sok tapasztalattal szolgált az önálló hibafelmérés és problémamegoldás ezen a téren. Továbbá az idegen nyelven való kommunikáció, nagymértékben fejlesztette mind a nyelvtudásom és kooperációs képességem. A főnökeink segítőkészek és kedvesek voltak.

            Egyéb munkán kívüli szabadidős tevékenységekre is bőven jutott időnk. Megismerni a helyi kultúrát, magát a szigetet, gyönyörű tájakat. Az egy hónap alatt sokat kirándultunk a szigeten, megcsodáltuk mind a hegyeket, mind a tengerpartot. Út közben nagymértékben fejlődött a kommunikációs készségünk spanyol nyelven, mert az ottaniak nem sokan beszélnek jól angolul J.

Kirándulás mellett sportolásra is volt lehetőség, nagy gyakorisággal jártunk le a városban lévő kosár és focipályára, ahol a helyiekkel közösen sportoltunk.

            Az utazás nagyon kellemes volt és jól szervezett Hegyiné tanárnőnek köszönhetően J. Időben érkeztünk meg mindenhova és semmilyen probléma nem adódott. Négyfős apartmanokban voltunk elszállásolva, amik nagyon jól fel voltak szerelve minden téren (mosogatógép, mosógép, szárító, tűzhely, sütő, kanapé, tv, klíma…) Nagyon szép lakást kaptunk, amihez heti egyszeri takarítás is járt.

            A gyakorlat előkészítése egy hónapon keresztül zajlott, ahol mindenre felkészítettek minket. Voltak szakmai angol óráink, spanyol óráink és általános tudnivalókkal (pl. spanyol kultúra, mire kell odafigyelni, szokások) kapcsolatos felkészítésben is részt vettünk.

            Kint tartózkodásunk alatt Manola segített az elhelyezkedésünkben és mindennapi életünk megkönnyítésében. Sok mindent köszönhetünk neki, ha bármi problémánk volt készségesen segített.

Első nap ellátogattunk a partner intézménybe ahol körbevezettek minket, majd pedig meghívtak ebédelni is. Hasonló az iskolájuk a miénkhez, de náluk van autószerelő szak is így, egy hatalmas szerelő műhellyel is rendelkeznek. Az iskola jól felszerelt minden téren, de nem jobban, mint az UMSZKI.